A 2009-es EP-választás előtt néhány hónappal alakult párttá a Lehet Más a Politika. A 68-as eszmékkel – ráadásul azok egyik megtestesítőjével, Daniel Cohn-Bendit-tel – és Obama stratégiájával kampányoló formáció pillanatok alatt új színt hozott a magyar politikai életbe. Ahhoz képest, hogy reális bejutási esélyeik nem voltak, a júniusban elért 2,61%-os eredmény magáért beszél és mindenképpen dicséretes. Ennek legnagyobb visszhangot kiváltó momentuma az volt, hogy megelőzték az SZDSZ-t, azonban ez sokkal inkább volt köszönhető a liberálisok vergődésének, ráadásul a siker ezen aspektusa jócskán elinflálódott – ma már talán Torgyán Józsefnek is menne. 

Deklarált céljuk volt, hogy kizárólag olyan, hiteles emberek jussanak náluk szóhoz, akik korábban nem használódtak el (járatódtak le?) a hazai közéletben. Ennek eredményeképp, széles körben kevéssé ismert nevekkel vágtak neki a küzdelemnek (leszámítva a listára szimbolikusan felkerült „celebeket”). Mivel a magyar választó csakis pártokban képes gondolkodni, tulajdonképpen mindkét szempont mellékes. Mindenesetre az első helyen szereplő Szabó Tímea például olyan lett volna a Deutsch Tamásokkal és Gurmai Zitákkal fémjelzett magyar EP-képviselők sorában, mintha Messit vagy Torrest cserélnénk be egy Barcs-Hévíz rangadón.

A párt néhány nap múlva ünnepli első születésnapját, közben pedig készül a tavaly nyárinál jóval keményebb feladatra, az országgyűlési választásokra. Brüsszelbe jutásuk óriási bravúr lett volna; azóta taglétszám, szervezettség és infrastruktúra terén egyaránt jelentős előrelépések történtek, valamint sok tapasztalattal gazdagodhattak, mégis azt kell mondanunk, hogy a földrajzilag jóval közelebb lévő Kossuth-tér elérése sem tűnik könnyebbnek, sőt. Ehhez leginkább saját árnyékukat kell átlépniük.

Korábban a legfőbb kritika az volt velük szemben, hogy úgy tekintenek a világra, mintha a választást kizárólag a Nagykörúton belül tartanák, illetve a kritikus, és a társadalmat igazán megosztó kérdésekben nincs kiforrott álláspontjuk. Létrejöttek a vidéki szervezetik, mind a 176 választókerületben sikerült jelöltet állítaniuk, azonban még így is neház túlhaladniuk azon a sztereotípián, hogy ez tulajdonképpen „unatkozó pesti értelmiségi gyerekek szórakozása”. Mielőtt megköveznének, a megfogalmazás egy LMP tagtól származik, és csak azért nem szó szerinti, mert kihagytam belőle a vallási-nemzetiségi hovatartozásra utaló jelzőt.

A fentiek orvoslására készült vidékfejlesztési koncepciójuk, azonban koherens választási programmal a mai napig nem találkoztam. A Van fény az alagút végén című „roma kiáltvány” sem több puszta problémafelvetésnél.

A jelöltek tehát megvannak, de az ajánlószelvények összegyűjtése nem lesz könnyű feladat, ugyanis ez a 176X750 darab nem egy kategória az EP-listához szükséges húszezerrel. Még az örök optimista Schiffer András sem merte kijelenteni, hogy mindenütt sikerülni fog. Ha nem tudják felállítani mind a húsz területi listát, idő előtt kiszállnak a versenyből.

Újabb probléma, hogy a választók nem tudnak ismert arcokat kötni a párthoz, sőt az igazi probléma, hogy nem is törekednek ennek megváltoztatására. Legismertebb jelöltjük Kukorelly Endre író, az egyetlen, aki belülről is ismeri a parlamentet, pedig a Miskolcon induló Mile Lajos, aki 1990-94 között az MDF frakció tagja volt. A pártot a 13 tagú választmány irányítja, elnök nélkül. Ez aranyos, de egyben roppant naiv elgondolás. A demokrácia nem jelenti azt, hogy egy párt belső felépítésének is demokratikusnak kell lennie. Egy helyen próbáltak ilyet játszani az elmúlt években, az eredmény ismert: nem indulnak a választáson, néhányan közülük Bokros Lajos mögött felsorakozva túlélhetik. Ellenpélda a Fidesz, ahol mindenkinek hallgass a neve, ellenben nem lesznek gondjaik az öt százalékkal. Ezzel nem azt mondom, hogy minden pártnak spirituális vezetőre van szüksége, de az kissé vicces, hogy még a listavezető Schiffer sem tekinti magát egyértelműen miniszterelnök-jelöltnek. („Ha az LMP megnyeri a választásokat, a köztársasági elnök majd választ közte és a második helyen szereplő Jávor Benedek között”)

Választási eredményüket az fogja meghatározni, hogy a viszonylagos „arctalanság” és „programtalanság” mellett mennyire sikerül megszólítaniuk az eddigi politikai erőkből kiábrándult szavazókat. A jelenlegi közhangulat kedvez ennek, de még akkor sem lesz könnyű dolguk, ha mindenkitől le tudnak csípni egy keveset. Értelemszerűen erre a MSZP-MDF(SZDSZ) alkotta, átalakuló baloldalról van nagyobb esélyük.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.